Sorsunk a számok tükrében 3.
A nagy felfedezéseket azoknak az embereknek köszönhetjük, akiknek érzései megelőzték a gondolkodásukat.
C. H. PARKHURST
A 3-as életfeladat (önkifejezés és érzékenység) megértése
A 3-as életfeladattal rendelkező személyek azért születtek e világra, hogy érzelmi érzékenységüket felismerve pozitív, szívből jövő módon fejezzék ki magukat. Ezzel azoknak is dolguk van, akiknek a 3-as szám szerepel valamilyen módon a születési képletükben.
Az "önkifejezés" vagy "érzelmi önkifejezés" nem tévesztendő össze a kommunikációval, mivel a 3-as életfeladata, tulajdonképpen abból áll, hogy őszintén megosszák saját érzéseiket embertársaikkal, és emellett befogadják a másoktól jövő ösztönzést, impulzusokat, út- és iránymutatásokat.
Az önkifejezés eszköze lehet a beszéd, írás, éneklés, színjátszás, művészetek gyakorlása, vagy bármely olyan tevékenység, amelyben örömet lelnek, és tehetségüket meg tudják mutatni egy kisebb vagy nagyobb közösségnek (pl. család, barátok, iskola, munkahely, színház, stb).
Kihívások
Mivel életfeladatunk beteljesítése nem könnyű dolog, a 3-asoknak meg kell birkózniuk az érzékeny természetük miatti önbizalomhiánnyal, valamint az önkifejezéstől való félelemmel, amelynek eredete a beszédhibáktól kezdve egészen a puszta bátortalanságig terjedhet.
A választás törvénye szerint mindig választhatnak, hogy pozitív, konstruktív módon, vagy destruktív formában fejezik-e ki önmagukat és az érzéseiket.
Az önkifejezés negatív formái közé tartozik a panaszkodás, a sopánkodás, a káromkodás és az állandó kritizálás.
Érzékenységüknek köszönhetően jóformán minden 3-as hajlamos magába szívni a többi ember zaklatottságát és negativitását. Önvédelem gyanánt sokan közülük fegyelmezett, logikus személyiséget, maszkot mutatnak a külvilág felé, miközben legbelül azonban roppant mély érzelmi életet élnek.
A legtöbb 3-as roppant érzékenyen reagál az őt ért kritikára, és mindig kész félreérteni azt: szinte még a legenyhébbtől is úgy érzik magukat, mintha letaglózták volna őket, vagy tőrt döftek volna a szívükbe. Súlyos önbizalomhiányuk miatt, érzékenységük következtében néha teljesen összeomolhatnak, illetve ha nem tudják, hogyan szabadítsák fel energiáikat, akkor depresszióssá válhatnak, és elmerülhetnek az önsajnálatban.
Megoldási lehetőségek
A tanítás, írás (akár napló formájában is), valamint a testedzés, tánc lehetőséget biztosít a 3-asok számára, hogy kifejezzék erőteljes érzelmeiket.
Az energiáikat pozitív módon kinyilvánító 3-asok örömet és megelégedettséget lelhetnek a színjátszásban is. Legtöbbjük számára az is hasznos lehet, ha lehetőségük nyílik nagyközönség előtt beszélni, fejlesztve ezáltal kifejezőképességüket és erősítve ezáltal önbizalmukat.
Ha képesek maguk mögött hagyni az önbizalomhiányt, szinte erőfeszítés nélkül, természetesen módon rájuk talál a jólét.
A pozitív életszemléletű 3-ok örömet és inspirációt keltenek embertársaikban, a világosság erejévé válnak világunkban.
Javasolt cselekedetek
-Minden olyan helyzetben amikor valami nem egyértelmű, tegyük fel magunknak a kérdést
"Mit érzek, és mit kellene tennem ebben a pillanatban"?
-Tanuljuk meg egyenesen, közvetlen módon kifejezni az érzéseinket és a szükségleteinket!
-Keressünk olyan lehetőségeket, ahol nyilvánosság előtt kell beszélni, vagy találjunk más önkifejezési módokat (színjátszó kör tánc, képzőművészet)!
-Keressünk magunknak olyan testmozgást amely segít felfedezni és kifejezni énünk magabiztos és dinamikus oldalát!
- Amikor legközelebb megrendül az önbizalmunk, próbáljunk meg egyenesen szembenézni annak hiányával, és igyekezzünk leküzdeni ezt az állapotot.
A sorozat hamarosan folytatódik a 4-es energia ismertetésével.
Csodás megértéseket kívánok!


